Hajósi Pincefalu Hajósi Pincefalu – 10 kulisszatitok és érdekesség, amiről még nem olvastál Egyes feltevések szerint kezdetben a Hilden található földbevájt barlangok adtak helyet a helyi bornak, majd a 18. század végén a 19. század elején kezdtek Hajóson pincét építeni. 1851-ben 363 pince volt Hajóson, a századfordulóra a pincék száma elérte a 850-et. A legrégebbi présházon az 1840 felirat található. Egykor több pince volt Hajóson, mint ahány ház. Többen két pincét is építettek, egyiket a bor, a másikat pedig a burgonya, az alma és egyéb termények megfelelő tárolására. A Hajósi Pincesor műemlék jellegű présházai a 20. század elején készültek. Présházak a Hajósi Pincesoron Ha jó volt a termés, akkor a pincékben 25-30 ezer hektoliter bort is tároltak, ez jellemezte a termést a 19. század első felében. A második világháború idején a présházak is megszenvedték az átvonuló frontok jelenlétét, ekkor ugyanis számos présház ajtaját felfeszítették, így a pincék tönkrementek. A pincefalu a '60-as évek után született újjá, később kialakult a mai arculata is.
Pályázati lehetőség indul a vidéki turizmus fejlesztéséért! VP6-6. 4. 1–21 – Nem mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja – Vidéki turizmus fejlesztése című pályázat tervezete már elérhető! Kötelezően megvalósítandó önállóan támogatható tevékenységek: Újonnan építendő szálláshely létesítése: olyan új épület építése, ami érvényes szálláshely–üzemeltetési engedéllyel rendelkező szálláshelyhez nem kapcsolódik. Újonnan kialakítandó szálláshely létesítése: olyan épület felújítása és/vagy bővítése, amely a támogatási kérelem benyújtásakor nem rendelkezik érvényes szálláshely–üzemeltetési engedéllyel. Meglévő szálláshely épületének fejlesztése és/vagy bővítése: olyan épület fejlesztése és/vagy bővítése, amely a támogatási kérelem benyújtásakor érvényes szálláshely–üzemeltetési engedéllyel rendelkezik. Meglévő szálláshely bővítése új épülettel: a támogatási kérelem benyújtásakor érvényes szálláshely–üzemeltetési engedéllyel rendelkező szálláshely bővítése: új épület építése; olyan épület fejlesztése és/vagy bővítése, amely a támogatási kérelem benyújtásakor érvényes szálláshely–üzemeltetési engedéllyel nem rendelkezik.
BÁCS-KISKUN 2021. 06. 18. 15:52 Magyarország legnagyobb borvidéke a Kunsági Borvidék, ahol 24 hegyközségben 21 ezer hektáron terem a szőlő. A legnagyobb szőlőültetvény Soltvadkert körül terül el, amely határában közel 3000 hektáron termesztik a bor alapanyagát. Soltvadkert, az illatos borok fővárosa A térség a könnyed, gyümölcsös illatú borairól ismert. A Frittmann Borászat a legelismertebb borászati vállalkozás a borvidéken, amelyben a családtagok is részt vesznek. A városban meghatározó jelentőségű a Font Pincészet, amely szintén családi vállalkozás. Itt is kiváló, könnyed, jó ivású illatos borokat készítenek. Rajtuk kívül érdemes felkeresni a borkedvelő turistáknak a Galántai pincészetet, az Erdős Borászatot és a Lantos látványpincét is. Soltvadkerten minden évben megrendezik a Cserszegi Fűszeres országos fajtaversenyt. Bor, mámor, szerelem, Hajós A Hajósi Pincefalu Európa legnagyobb présházrengetege, köszönhetően a bevándorló sváboknak, akik külön települést hoztak létre a gazdaságok számára, hiszen hajósi házaik a kalocsai Sárköz szigeteire épültek, így nem lehetett alattuk borospincét létesíteni.
Időszaki kiállítások: 3 havi váltásban kamara jellegű képzőművészeti kiállítások. Hajós-Bajai borvidék A Hajós-Baja oltalom alatt álló eredetmegjelölés területe Magyarország déli részén, a Telecskai dombok északi nyúlványain helyezkedik el. Nyugatról a Duna folyó, északról és k... Bálint Borház Alsó pincénk 108 fős befogadóképességű. Hangulatos alsó pincés leülési lehetőséget nyújt borkóstolókhoz, rendezvényekhez, borbarát társasági összejövetelekhez. Pincénkhez "Borterasz"tartozik, ahol tov... További látnivalók
Forrás: Földrajzi elhelyezkedés A Hajós-Baja oltalom alatt álló eredetmegjelölés területe Magyarország déli részén, a Telecskai dombok északi nyúlványain helyezkedik el. Nyugatról a Duna folyó, északról és keletről a Duna-Tisza-Közi Homokhátság, délről az országhatár határolja. A termőtáj kialakításában a Duna folyó meghatározó szerepet játszott. A folyó szabályozását követően alakult ki a folyó jelenlegi medre. A termőhely környezeti jellemzőit alapvetően a változatos domborzati viszonyok határozzák meg. A tengerszint feletti magasság a területek többségén 150 m. A domborzat jellemzően észak-nyugat, dél- kelet irányú váltakozó domb-völgy vonulatokkal jellemezhető, ami kedvező fekvéseket biztosít a szőlő ültetvények számára. A szintkülönbségek a 10-20 métert is meghaladhatják. A területek lejtése 2-10%. Klíma A termőhely klimatikus viszonyait a Magyarországon uralkodó kontinentális éghajlat határozza meg. Erre leginkább a forró nyarak és a hideg telek jellemzők. Mind az éghajlati viszonyok, és a viszonylag kis tengerszint feletti magasság miatt gyakorik a tavaszi és az őszi fagyok is.
Ön itt van Szakmai érdekeltek Jogalkotás és jogalkalmazás Közzétéve: 2022. március 25. Iktatószám: CE/6872-3/2022. Tárgy: Hirdetmény Ügyintéző: Nagy Zsuzsanna Tel. : 06-62/568-300 Készült: 2022. 03. 24. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala (a továbbiakban: Hatóság) hatáskörében eljárva, a következő hirdetményi úton történő tájékoztatást adja a tárgyi eljárásra vonatkozó, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű közigazgatási hatósági ügyben. Hirdetmény A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 2. § (1) bekezdése alapján a Hatóság értesíti a Tisztelt Ügyfeleket a SZIP-Kiskőrösi Járás, Császártöltés - Hajós (Pincefalu) összekötő szakasz elektronikus hírközlési építmény tárgyú használatbavételi engedélyezési eljárás megindulásáról. Az eljárás adatai Az eljáró hatóság Az ügy száma Az ügy tárgya Kérelmező Nemzeti Média – és Hírközlési Hatóság Hivatala CE/6872/2022. SZIP-Kiskőrösi Járás, Császártöltés - Hajós (Pincefalu) összekötő szakasz elektronikus hírközlési építmény használatba vételi engedélyezési eljárás megindulása TARR Építő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
Itt található a hangulatos Hajósi-Pincefalu, mely mintegy 1300 löszbe vájt borospincéjével egyedülálló népi építészeti látnivalót kínál. Jellemző fajták Cabernet, Kékfrankos, Kadarka, Cserszegi Fűszeres. Fakultatív ajánlatunk: lehetőségünk nyílik ezen jellemző bor nedűkkel megismerkedni, kóstolni. A tájra jellemző aromákkal és ízekkel rendelkező borkülönlegességeket kóstolunk borkorcsolya kíséretében, miközben házigazdánk előadását hallgatjuk. Következő állomásunk Baja városa, mely a Duna legfontosabb déli átkelőhelye, melyről 1323-ból származik írásos emlék. Ebédünket a város zajától távol, autentikus környezetben, egy igazi csárdában, fogyasztjuk el. A szabad tűznél készült, jellegzetes bajai halászlevet egyenesen bográcsból kínálják fel és fogyasztjuk el! (azon kedves utasunk, aki nem szereti a halat kérjük előre jelezze, részére húsos ételt biztosítunk) Ebéd után buszunkkal Baja belvárosába érkezünk és sétánkat a Szentháromság téren kezdjük, a Sugovica folyó mentén, majd következik Városháza impozáns épülete, a Ferencesek temploma.
Mint megtudtuk, a fölötte lévő tető felújítás alatt áll, hogy a borászok védőszentje a főszezon kezdetére a teret eredeti pompájában vigyázza. A Huszár Borház felől hol tárogató, hol citera hangját hozta a szél, a főbejárathoz érve Huszár István tulajdonos, borász, a Történelmi Vitézi Rend törzskapitánya fogadott bennünket és a folyamatosan érkező barátait, ismerőseit. Az ebédre készített ínycsiklandó birkapörkölt, palacsinta, a vendégek közt helyet foglaló Akasztói Horgászpark és Halascsárda tulajdonosa által a helyszínen készíttetett kitűnő halászlé vacsora, és a megannyi más étel, sütemény és ital - sváb pincefalu ide vagy oda - igazi magyaros/svábos vendéglátásról tanúskodott. Amint azt a korábbi években a vendégsereg megszokhatta, a Huszár Borházban most is fellépő Szeredy Krisztina énekművész által előadott operettek, örökzöldek és magyar nóták feledhetetlen, szinte színházi élményt nyújtottak. Búcsúzáskor Huszár István azzal köszönt el: Remélem mindenki jól érezte magát, a május 30-i, Orbán napi pincenyitogató csak megágyazott egy a későbbiekben már sokkal jobban pezsgő, látogatókban, turistákban gazdag idegenforgalmi szezonnak. "