Viszont a paprika mellett sem mehetünk el szó nélkül, mivel sok helyen láttam már, hogy kaliforniai paprikát használnak, ami pedig egyenesen idegen a magyar ételektől! Van nekünk isteni finom, kemény húsú, fényes sárga TV paprikánk, azt tessék használni, ez a szíve-lelke az egésznek! Most pedig jöjjön a tökéletes recept, a következő oldalon folytatom! adamkontor képe a Pixabay -en. Forrás: Fotó: Pixabay
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. A Kaliforniai paprikát vágjuk félbe, majd a magrészét óvatosan vágjuk ki, de a szárát hagyjuk rajta, így szépen megáll majd a tepsibe. Ezt követően kenjünk ki egy tepsit olíva olajjal, majd helyezzük a félbe vágott paprikákat a tepsibe, sózzuk, borsozzuk, és tegyük az előmelegített sütőbe 30 percre. Amíg sül a paprika, csöpögtessük el a csirkecombot, törölgessük meg, és csontozzuk ki, és vágjuk vékony csíkokra a húst. A bacont vágjuk fel kockára. Majd a póréhagymát vágjuk félbe, és jól mossuk meg a réseknél, majd vágjuk fel. Ha elkészültünk, akkor egy serpenyőbe vagy wokba forrósítsunk fel 2 ek kókuszolajat, majd dobjuk bele a bacont és kezdjük el pirítani, majd jöhet hozzá a póréhagyma és pirítsuk tovább. Ezt követően adjuk hozzá a vékony csíkokra vágott csirkecombot, és a hozzávalóknál lévő fűszerekkel ízesítsük. Közben már elkészült a paprika is, vegyük ki a sütőből, és tegyük félre. Majd félig lefedve, többször megkeverve főzzük készre. Ezt követően egy másik serpenyőbe egy ek kókuszolajat hevítsük fel és pirítsuk meg a felvágott gombát, ha elkészült a végén sózzuk és borsozzuk ízlésünknek megfelelően, én egy csipetnyit adtam hozzá.
Töltött franciakenyér A tojást kifőzzük, majd apró kockákra vágjuk, hozzáadjuk a lereszelt sajtot, a kockára vágott uborkát és sonkát, és a finomra aprított kapribogyót. A vajat összekeverjük a krémsajttal és a fűszerekkel, és mustárral habosra... Töltött gomba marokkói módra 1. A mazsolát 5 percig meleg vízben áztatjuk. A rizst 15 perc alatt forró, sós vízben megfőzzük. Félrehúzzuk a tűzről, hozzákeverjük a spenótot. Lefedjük, 10 perc pihentetés után leszűrjük. 2. A gombák szárait kiszedjük, apróra vagdaljuk. Egy serpenyőben felforrósítjuk az olajat, üvegesre pirítjuk benne a finomra vágott hagymát, fokhagymát, összevágott... Töltött grépfrút A grépfrútot félbe vágjuk és kikaparjuk a belsejét, majd felkockázzuk. A cukorral és a liszttel simára keverjük a tojások sárgáját. Ezután hozzáöntjük a narancslét és összekeverjük, majd gőz fölött krémet főzünk belőle. Állandóan kevergetjük. Ha kész, levesszük a tűzről és belekeverjük a kemény habbá felvert tojásfehérjét és a grépfrútkockákat. A... Töltött hagyma A hagymákat megtisztítom, és forró vízben félig megfőzöm.
Hozzávalók: 8 közepes, nem túl húsos zöldpaprika 1 közepes fej hagyma 2-3 gerezd fokhagyma 1 ek. olaj 80 g rizs 1 tojás 1 kk. édes-nemes pirospaprika 400 g darált sertés- és marhahús vegyesen só, bors 100 g paradicsompüré (bio) 1 kk. kristálycukor 1 szál zellerzöldje 30 g rizsliszt Elkészítés: 1. A paprikákat megmossuk, gallérkájukat körbevágjuk, majd csumájukkal együtt kiemeljük a paprikákból (A), az ereket és magokat is eltávolítjuk a belsejükből. 2. A töltelékez a hagymát és a fokhagymát meghámozzuk, a hagymát finomra vágjuk, megfonnyasztjuk az olajban, hűlni hagyjuk. A rizzsel, tojással, pirospaprikával és az áttört fokhagymával együtt a darált húshoz adjuk (B). Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, alaposan összedolgozzuk, és (nem túl szorosan, mert főzés közben megduzzad a rizs) megtöltjük vele a paprikákat (C). 3. Nagyobb lábasban, 1 liter hideg vízben elkeverjük a paradicsompürét, 1 kk. sót és a cukrot, felforraljuk. Beletesszük a töltött paprikákat (D), (ízlés szerint 1-2 hegyes-csípős zöldpaprikát is) és a zellerzöldet, majd mérsékelt tűzön, félig lefedve puhára főzzük (kb.